A Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnyerte az Év Önkéntes Programja címet

PDFNyomtatásE-mail

Az Önkéntes Központ Alapítvány az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idén is meghirdette az Önkéntességért Díj 2013. pályázatot. A díjak kiosztására 2013. november 20-án 17.00-tól került sor a Budapest Bank támogatásával megrendezett PRO-Vállalati Önkéntesség Konferencia záróeseményeként a Hotel Aquincum-ban. A konferencia és a díjátadó házigazdája Simon András volt. A nyerteseket egy 6 főből álló szakmai zsűri választotta ki, öt kategóriában: az Év Önkéntese, az Év Önkéntes Programja, az Év Vállalati Önkéntes Programja, az Év Közösségi Kezdeményezése, illetve a Budapest Bank által odaítélt „Esélyegyenlőségért” különdíja. Idén Szövetségünk nyerte el az Év Önkéntes Programja címet. A díjat Lengyel Lajos elnök és Mészáros Szabina speciális olimpikon vette át. Az esemény során mindegyik kategória nyertese egy, az Önkéntes Központ Alapítvány által készített kisfilm segítségével is bemutatkozott

Voith Petra