Meghívás maratonra -2012-ben is!

PDFNyomtatásE-mail

A siófoki Winkmaraton szervezői szeretettel látják a Szállj be te is programban részt vevő gyerekeket, ugyanúgy, mint a Speciális Olimpia Szövetség fogyatékkal élő sportolóit.

A rendezvény május 19. szombaton Siófokon lesz, a közös rajt pedig 10 órakor a Hajóállomási parkoló-Petőfi sétány-Beszédes- u. saroknál. Az útvonal gyönyörű, részben a Balaton part mellett halad.

Mi a speciális sportolókkal a 7 km-es váltófutáson veszünk részt közösen, ez három szakaszra bomlik, két váltóponttal. Egy-egy résztvevőnek tehát 2,3 km-t kell futnia.


A nevezési díj :300 Ft/fő, a versenyre regisztrálni kell, melyben segítek mindenkinek (ez azért fontos, hogy mindenben részt tudjanak venni). A versenyen a gyerekek ebédet kapnak a Tészta Party-n, frissítőket, illetve egy emlék-kitűzőt.
Az útvonal biztosított, orvosi szolgálat illetve átöltözési lehetőség van. A díjkiosztás a verseny végeztével várható, több kategóriában vannak díjak.


A verseny honlapja és bővebb információ: www.winkmaraton.com

A verseny szórólapja letölthető innen.

Remélem, minél több kisebb és nagyobb versenyzővel találkozunk!

Információ: Voith Petra, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , és 06-30-574-8025